2017. január 18., szerda

Kent M. Keith : Paradox parancsolatok

(fordítás)

Az emberek illogikusak, következetlenek, és önzők.
De te mégis szeresd őket!

Ha jót teszel, önző hátsó szándékokkal vádolnak meg.
De te mégis tégy jót!

Ha sikeres vagy, hamis barátaid és igaz ellenségeid lesznek.
De te légy sikeres!

Ami jót ma teszel, holnapra elfelejtik.
De csak tégy jót!

A becsületesség és egyenesség sebezhetővé tesz.
De te légy egyenes és becsületes!

A legnagyobb férfiakat és nőket a legkisebb eszű, legkisebb férfiak és nők  lőhetik le.
De te gondolkodj nagyban!

Az emberek kedvelik az esélyteleneket, de csak a győzteseket követik.
De te az esélytelenekért harcolj!

Amit évek alatt építesz, egy éjszaka alatt ledőlhet.
De te építs csak!

Az embereknek valóban szükségük van segítségre, de megtámadhatnak, ha segítesz nekik.
De te segíts az embereken!

Add a világnak a tőled telhető legjobbat, és kirúgják a fogaidat.
De te csak add a világnak a tőled telhető legjobbat!

2017. január 17., kedd

Cseng fülem

Cseng a fülem. A fejem hasogat,
nem értem, ha szólsz, mit mondasz nekem.
Csak fejemben, bent hallom hangodat.

Egyre fúvom monoton énekem
siketen pöngetve fals lantomat.
Már csak e ritmus maradt énvelem.

De ne mosson minket el áradat!
Harcot folytatok. Harcom vértelen:
verssel védem magam és házadat.

Ne legyünk foglyok egy rablótanyán,
mert az ember nem puszta számadat!
Lesz még igazi otthon a hazám.

Fénybe vezetni mind a vakokat,
ez az igazi feladat talán.
Bár cseng fülem, és fejem hasogat.

2017. január 16., hétfő

Ha tudnám,

                     hogy' lehet ilyet csinálni,
talán egy sárga négyzetről írnék
egy sík lapon; a háttér égszínkék,
egy kör készül belőle kiválni,
már félig ki is bújt a háttérből,
sárga négyzetemet részben fedi
 
ebben nincsen semmi nép-nepzeti:
össze nem kevered tévedésből
valami tulipán motívummal.
Az egészet átszúrja egy rőt nyíl,
mintha festve lenne míniummal
– 
alu nélkül.
                  Ez itt nem egy új stíl,
és nem tintáztam előtte rummal:
ez kép. Vasarely is ilyet írt.

A hiány értéke

Még mindig hiányzol nagyon.
Szívem még magánytól retten,
de most már annyiban hagyom,
hiszen, lám, megöregedtem:

hajam megőszült, és bajszom
szálai szanaszét állnak,
álmaim adnak, ha alszom
szabad utat a halálnak.

Mire a lét, ha nincs élet?
Kiégett, üszök és korom
a szív, a szemek égnek,
hamu porzik minden soron.

Ki állítja meg a romlást,
a menetet a vég felé?
Ha az élet már nem hoz mást,
ki húz falat semmi elé?

Még mindig hiányzol nagyon.
Részem e fogható hiány,
másom sincs, csak ez a vagyon.
A lét csak ettől nem silány.



2017. január 15., vasárnap

Holnap nyer?

Lehetsz akár keresztény,
lehetsz akár zsidó,
ha telve van az erszény,
felejted, ami jó.

Imára minden este
hiába nyílna szád,
ha az, ki el van esve,
nem számíthat rád.

Hiába minden eszme,
a szó is oly kevés,
az emberséged vesztve,
ha nő a szenvedés.

Lökd fenébe félre
a nagyzoló dumát!
Amit pofázol, télre
nyomorba fordul át.

Lehetsz akár hitetlen,
lehetsz akár arab,
a jövő lesz kietlen,
ha önzésed marad.

Lehetsz a hittel teljes,
nem oszt, se nem szoroz,
a tett neked, ha terhes,
holnap nyer a gonosz.

Nincs happy end

Soha nincsen happy end a világban,
ezt a lehetőséget már kizártam.
Legfeljebb nincs éhség szívben, gyomorban,
ez hoz némi enyhülést a nyomorban.

Akármilyen nemes eszme, hiába,
senkinek sincs ideje, hogy kivárja,
hogy a boldogság majd végül rá talál.
Mindig előbb jön el érte a halál.

Mindegy is az, hogyan éled életed:
ember nincs, és nincsen az ég sem veled.
Ha ember vagy, lehetsz gazdag vagy szegény,
előbb-utóbb úgyis elhagy a remény.

2017. január 14., szombat

Magány

A magány szürke, akár az este,
amelyben kerül az álom teste,
forgolódsz, mert túl meleg a párnád,
nem jön álom, bárhogyan is várnád,
nem látsz kiutat, csak sötét ködöt,
és nem tudod, hogy miért vagy lökött,
az agyadban szürke zajok sírnak,
nyílik a szája már minden sírnak,
bár néznél, nem látsz tovább magadnál,
elmennél, és mégis itt maradnál,
arra ébredsz, hogy még ég a lámpa,
ablakon túl lóg az éjfél lába,
zizzenő csönd szuszog bent a falban,
arra döbbensz, hogy már meg is haltam,
a magány rág, mint a fúró féreg,
már nem is mondod, jaj, nagyon félek,
nem találsz szemet, hogy belenéznél,
és ami bánt, édesebb a méznél,
a fehér fal feketére festve,
a magány szürke, akár az este.