2016. szeptember 25., vasárnap

A vízözön emlékezete

A hegyoldalban törött ladik.
Mit keres ez ilyen helyen?
És ez ma már a harmadik!
Én csak kapkodom fejem.

Ár volt erre? Vízözön,
a hegycsúcsig érve fel,
az emléke elveszett kézen-közön,
a hajókra senki sem lel?

Vagy a lét játszik velem,
hogy azt látom mindenütt,
amíg be nem verem fejem,
hogy itt vízfenék feküdt?

Törött ladikok hegyoldalon,
deszkává szétesők.
Úgysem lesz előle oltalom,
ha jönnek az új esők!

Őrségben

Őrségbe rendeltek éjszakára.
Tisztem az alvókat megvédeni.
A hajnal majd jön, lehet, még sokára,
a homályt nem lehet érteni.

Lobogó szövétnek ég a kezemben,
de a sötétet nem oszlathatja el.
Hogy kívül, vagy bent, a fejekben
sűrűsödik-e, arra senki nem felel.

Ha erőmnek majd végére érek,
őr más áll majd helyemre, tudom.
Az őrt meg nem akadályozza semmi érdek,
távol nem tartja csendőrszurony.

Állok a sötétben, akár a sámán:
varázslatot űz agyam és kezem,
meg nem semmisíti majd az ármány,
akkor is igaz lesz, ha én vétkezem.

Őrségbe rendeltek éjszakára,
és én nem vagyok parancsmegtagadó.
Hogy le ne omoljon az emberség vára,
védem, amíg el nem lep a hó.

Levegő nélkül

Még levegő nélkül élek folyton,
noha bánatom nem borba fojtom,
csak ritmusos sorokba.

Ma már egyre jobban attól félek,
hogy így telik velem el az élet:
elsüllyedek a homokba.

Egyre szív a homoktölcsér alja,
s kiáltásomat senki sem hallja.
Kígyót sem dob, nem kötelet.

Nagyon meghidegednek a telek,
amire végül majd elsüllyedek.
Nem hagyok itt ékköveket.

A számba folyik már a homok,
így halkabban sikoltozok.
Úgy teszek, mint aki él még.

De ha megfogná valaki kezem,
elnézné, hogyha vétkezem,
még felizzanék és égnék.

2016. szeptember 24., szombat

Búval bélelten

Szívem pitvarában borongós bú fészkel.
Mit is keres nálam, nem érem föl ésszel.
Egyre mondogatja: erre varrjál gombot!
Képtelen vagy tőled elűzni a gondot.

Hosszú távú bérlő lett nálam a bánat:
ritkán hagyja el már kacagás a számat,
gyakrabban morgok, mint egy fogfájós medve,
amióta érzem, nem vagyok szeretve.

Kettőn áll a vásár, megtanultam szépen,
mégis úgy vagyok, mint a cédrus a képen.
Hiába táncolják nagy seregek körül,
hogyha fa-szíve már semminek sem örül.

Van olykor úgy, mégis, hogy elszáll a bánat,
amikor karomba veszem unokámat.
Ha rám nevet olykor, s megtépi a bajszom,
elszáll a bú tőlem, és nyugodtan alszom.

Interregnum

Csupa füstszag a szekrénye ma is.
Még mielőtt anyánk meghalt volna,
végleg abbahagyta a dohányzást,
talán egyfajta áldozatképpen.
De azután - most már úgyis mindegy! -
pár év múlva megint rágyújtott.
Maholnap már megint csak egykorú
leszek én is akkori énjével.
Elhordtam kihízott kordzakóit,
ezek itt mind használhatatlanok.
Még könyvtára is idejét múlta.
Fiaim már úgysem, én meg olvastam.
Hamar ki kell festeni szobáját.
Majd, ha holnapután eltemettük.

2016. szeptember 23., péntek

Kínom vagy még

Kínom vagy még, amely minden nap gyötör.
Az űr vagy, a hiány, maga a Semmi.
A lét így csak egy nedves agyaggödör,
amelyből nem lehet sehova menni.

Tartom magam, agyagba ütött karó,
el nem sodorhatnak őrjítő szelek.
Hadd rejtse mélyen cifra szótakaró
azt, hogy egykor mennyire szerettelek!

Az agyaggödörben élek azóta,
noha álltam már kint is a peremén,
de lefogyott már a boldogság-kvóta,
mikor elváltunk egymástól, te meg én.

Amikor felhő nem fedi az eget,
csillagjai között ott ragyog szemed.

.

Emberként leszerepeltem,
költőként semmire vittem.
Sötétség áll a hátam mögött,
szívembe a semmi költözött.