2011. augusztus 31., szerda

Évszakok: Tél: III. Februári szmogriadó


Szürke szmogot szuszog a lég.
Az utakon latyakos a hó.
Harmadik napja nem fúj a szél.
Indul a szmogriadó.

A városra sűrű köd terült,
az égből hódara hull.
Ha a szélcsend marad, és nem derül,
az ember a mocsokba fúl.

Jöjjön a friss szél, fújja el
a piszkos fellegeket!
Derítse valahára fel
ezt a szürke telet!

Évszakok: Tél: II. Karácsonyi hóvihar


Vad förgeteg rázza odakint a fákat.
Ember-magas halmokban áll az erdőn a hó.
Bokrok ágát tépi, süvítve cibálja,
ilyen éjen úton lenni senkinek sem jó.

Kályha melegénél könyvbe temetkezni,
kártyacsatát vívni nagy asztal körül.
Meggyújtjuk a gyertyát, soká hagyjuk égni.
A játéknak minden gyermek szívéből örül.

Hiába is rázza ablakod a vad szél,
nincsen semmi dolgunk ilyen késő este kint.
Hóvihar, ha elmúlt, holnap reggel ismét
hófehér lesz minden, ha az ember kitekint.


2011. augusztus 30., kedd

Évszakok: Tél: I. Téli reggel


Téli reggel. A járdaszegélyt
és a lépcsőt belepte mind a hó.
Nézem a kertet, a hegymeredélyt:
a tiszta fehér olyan vakító.

Eltűnt a mocsok, a szemét a világból,
elfedi mind a fehér lepedő.
Fénylik a Nap fenn, tiszta az égbolt,
metszőn hideg a friss levegő.

Élvezettel lépegetek:
a hóba bokáig süpped a láb.
Jó most élni az életemet:
ilyenkor olyan gyönyörű a világ.

A homokférgek bíbor színű ege alatt

Végül csak ellepett a homok.
Hiába sikoltottam: vigyázzatok
rám, mert magamtól nem tudok
kikecmeregni a csapdából,
amit magamnak állítok.

Mostanra az erőm elhagyott,
és többé már nem is tudok
elkapni egy kötelet sem, amit dobott felém
egy vadász, aki hitte, hogy megfogott
egy jókora homokférget ott,
ahol a dűnék sivatagja szárítja a pázsitot
a zöld rét peremén,
valahol fenn, magasan,
a homokférgek bíbor színű ege alatt.

Qu'alidi Kotar

Qu'alid sziecsből jöttem,
n'aibunk küldött engemet,
hogy ezzel a fűszersörrel
tegyem tiszteletemet.

Kotar kérlel, Stilgar n'aib:
fogadd ajándékomat,
s engedd meg, hogy nagy Muad Dib
kezdje tanításomat.

Három éjen át hajtottam
váltva Shai Huludot,
csak, hogy egyszer megpillantsam
legendás Muad Dibot.

Kriszkésem még az övemben:
nem nyertem soha csatát,
minden vágyam a szívemben,
legyőzni egy sardaukart.

Vizét, hogyha majd elvettem,
sziecsembe viszem el:
hozományként, ily adag víz
apósomnak megfelel.

2011. augusztus 28., vasárnap

Jácint randevúra megy


Jácint a Rákóczi út elején, a hetesen zötyög.
Nárcisz várja útja végén, az ég odakint dörög.
A forgalom áll, a város bedugult, a busz lépésben döcög,
Jácint morog, ideges, és szíve torkában dübög.

Mi lesz, ha késem? Ez már a sokadik, gondolja, s az ütő megáll
szinte karjában a gondolatra, hogy Nárcisz fél órája vár.
A villám, mit virág-párja szór rá, ha késne most,
nagyobb baj, mint a zivatar, mi odakint járdát mos.

Kapná a mobilt, de nem leli. Melyik zsebemben van?
Ez az átok ketyere mindig szól, de, ha kellene, nincs soha!
Jegyeket kérek, vagy bérletet! Szól egy karszalagos hang.
Jácint kikapja bérletét, mint coltot, hogy lőjön: bang!
 
A mobil kiesik zsebéből, és a földre lezuhan.
A buszon, mint a heringek állnak az emberek sokan.
Jácint hajolna, venné föl, de a hetes épp elindul,
így a legény majdnem egy szemben ülő úr hasába borul.

Megvan a telefon, hívjuk a számot! De nincs térerő!
Mi jön még ma? Miféle átok? S elfogy a levegő.
A telefon néma, nem reagál. De hisz ez lehetetlen!
Hogy ne legyen hat körül térerő itt fenn Budapesten!

Az órára pillant: hat óra múlt vagy tíz perccel talán.
Ha így megy a busz, mire a Keletihez ér, lesz vagy holnapután!
S, hogy lassan-lassan hősünk immár minden reményét veszti,
elkeseredését egy ismerős hang végleg berekeszti:

De jó, hogy itt vagy! Fél órája hívnálak, hogy késni fogok,
de ez az átok telefon éppen most mondta fel a szolgálatot.
Szálljunk le a következőnél! Az Emke lesz az talán -
szól rá Nárcisz Jácintra a hetesen szerda késő délután.



2011. augusztus 25., csütörtök

Álomban

Kerengő csillagok bűvöletében
hajtom álomra fejem.
Virágok csendülnek, halk zene éltet,
mert én így szeretem.

Virágzik folyvást a Lét fája,
méhraj nektárra zümmögve száll,
a karmester int, szól a hárfa,
az álom rám talál.

Kihunyt a fény mind a világban,
amikor fölébredek.
Járom az utam sűrű homályban
nélküled, veled

Hiába nem jön a Nap az égre
eloszlatni a homályt,
éji álmom halk zenéje
tollamig eltalált

2011. augusztus 24., szerda

Azok a rég múlt...


Azok a rég múlt, forró nyári esték,
hogy kezeim folyton melleid keresték!
Eltolva tenyerem, halkan súgtad: Várhat!
Engesztelésképpen megtaláltad számat.

Jazz

augusztus 18.

A szaxofon sikolt, a basszus döng,
a dob hangosan bufog.
Hangjuk hallván az égben fönt
táncra perdülnek az angyalok.

A rend zenéjét majd új hang váltja föl,
s a régi szférák egymásba omlanak.
Az éj sötétje után a fény most már ránk köszön.
Az utcán kint az emberek
előbb-utóbb majd úgyis virágot osztanak.


Új időknek?

2011. augusztus 12-17.

"Új időknek új dalait"
kellene énekelni megint.
Talán nem zavarja nagyon Adyt,
hogy kezdő sorom kancsalul reá tekint.

Hiszen megint töretnek kézzel
bozótot, és tisztíttatnak csatornát,
pedig lehetne inkább ésszel
elvégezni ilyen munkát.

Nevelni akarja megint a "népet"
sok "dolgos" naplopó:
megmondani, hogyan kell élned,
mi az "erkölcsi jó".

Volt már, hogy földesúrnak
emelt e nép tönköt, kaszált gabonát,
éhbérért, szakadásig dolgozva,
hogy veressen szét kunyhót, tanyát.

Most megint a "két pofon" uralma jön,
ami beígértetett,
és majd ismét máshol köszön,
mint ahol megérdemeltetett.

Ha még nem csendőr tollak cicáznak,
azok sem váratnak majd soká,
hiszen a fekete ruhások vonulnak
ma már mindenhová.



Lakodalom

2011. augusztus 18.

Hejehuja, sokadalom!
Kezdődjék a lakodalom!
Félre innen gond és bú,
bolond, aki szomorú!

Hejehuja, víg a dalunk.
Múljon el most minden bajunk!
Akinek most nincsen kedve,
vigye el egy barna medve!

Ihaj, csuhaj, vaskalap!
De régen forgattalak!
Ropjunk egyet rogyásig,
míg a lábunk elvásik!


Tudom, hogy elrontottam

2011. aug. 10.

Tudom, hogy elrontottam,
mikor vérét ontottam
azon a régi, téli éjszakán.
Azóta nappalom sincs nékem fényes,
nem volt még éjem, kéjes, édes,
soha, talán.

Hogy akkor vérét vettem,
talán csak elhitettem
magammal azt, hogy úgy szerettem
őt, mint addig senki mást.
És azt, hogy elvétettem,
akkor még nem értettem,
mert hittem, halálig tart majd a folytatás.

Aspergerrel élni


Nem tudok jól beszélni,
ezért nem is fogok.
Nem hagyom kijavítani
magam, az angyalok
sem mondják szóval, hogy mi jó,
s merre tartson utad,
hát nekem sem eszközöm a szó:
találd ki magad
hogy mit akarok közölni veled,
ha nagyon muszáj,
és hogyha a falba vered fejed
sem nyílik meg a száj.

Megtanultam olvasni is,
de nem akarok,
mert a könyvekben soha nincs
semmilyen dolog,
ami érdekelne engem,
vagy hasznos lenne talán,
így lassan-lassan elfelejtem
a szavakat egymás után.

Amit mondasz, mindent megértek,
csak nem érdekel,
szinte semmi, ami téged
lekötne, mivel
semmi közöm sincs mindahhoz,
amiben benne élsz:
számomra a külvilág
csak egy hely, ahol te is félsz.

Egész nap jól elvagyok,
ha nem zavarsz sokat.
Engem soha ne bántsatok,
úgy, mint másokat.
A veszekedést nem bírom,
de néha fölnevetek
furcsa, idegen dolgokon,
ahogyan ti viselkedtek.

Ha szól a zene a rádióban,
szívesen hallgatom,
de leginkább csak akkor majd,
ha előbb megszokom.
A számítógéppel ügyesen bánok,
és a fejtörőt
előbb megoldom nálatok,
de a betörőt
nem nyomozom ki a játékban,
amit te úgy szeretsz:
én nem tudom azt sem, mi az,
hiszen nem érdekes.

Egy-két film is létezik,
mit szívesen nézegetek,
de többségüket nem is érthetik
az aspergeres emberek.
Soha nem értem, miért sír
ott az a színész,
amikor a másik így:
olyan furcsa tekintettel néz.
Hát legjobban csak azt a filmet
nézegetem sokat,
amiben nem kell megértenem
soha sem másokat.
Hallgatom a zenéjét
és elcsodálkozom,
hogy milyen szép, színes kép
mozog a televízión.

Tudom, hogy a piros lámpa
valamit jelent.
Mindig, ha véget ér a járda,
megnézem, milyen.
Hangosan bemondom a színét:
egyszer megtanultam:
hogy szólni kell, "piros még"
és folytatom utam.
A villamos megállók nevét
mind fejből fújom,
és, ha a metróba visz le az utam,
elfog az izgalom,
mert előre felkészülök,
hogy nagy lesz lent a zaj,
de ha tudom, hogy mi az, mi jön,
soha nincsen baj.

Van olyan dolog, amit
nagyon szeretek:
ezt a titkomat kicsit
most megosztom veletek:
Élvezem, ha utazok,
mindegy, hogy hova,
mert új dolgokat láthatok,
és nincs semmi macera.
Bóklászni a réten, vagy utcán,
mindegy az nekem:
az utazgatást és a sétát
egyformán kedvelem.
S, ha egyszer úgy hozza az idő,
hogy jót akarsz nekem,
hát kísérj el egy gyalogtúrára,
végig, fönn a hegyen!


2011. augusztus 23., kedd

Nem döntöttem felőle: csak írok

"Eldöntöttem: márpedig ma nyolctól négyig író leszek!"
                                    Fehér Mária Melinda (poet.hu)

Én biz' nem döntöttem.
És író sem lettem.
Szavak hullnak fehér lapra
tőlem szárny-szegetten.

Szárnyal a gondolat,
gomolyog a fejben.
Alaktalan marad,
nagy csodákat sejtet.

Hálóval elkapnád:
íme, tovalebben.
Kalitkába zárnád,
csak ül elveszetten.

Szépnek látszik mindig,
míg meg nem formálod.
Alaktalan, amíg
verssé kalapálod.

Ügyetlen rímeid, mint a rozsdás vasak,
egymáson elcsúszva, sértőn csikorognak.
Ritmusa is biceg: mankóval sem járja
örömtáncát a vers: marad koldus-sánta.

Hiába is tenném, hiába akarnám,
nem repül a szellem. Nem szárnyal a pennám.
Nem ismerem módját a szép rímelésnek;
nem tanultam csínját költő-mesterségnek.

Ezért csak úgy írok,
mi eszembe ötlik,
ahogy, s mikor bírok:
majd hajnali ötig.


Elcsitultak

Elcsitultak bennem
mára a démonok.
Nem zúgják fülembe,
hogy nyomorult vagyok.

Nem szaggatja, tépi
lelkem húrját semmi.
Nem rossz dolog néha
ilyen csöndben lenni.

2011. augusztus 22., hétfő

Dalolhatnám a munkást


Dalolhatnám a munkást,
mind majd' százada dalolta más.
Hittük egykor: jövőnk a munka;
Ma tudjuk: ez nem a folytatás.

Ma megint az papolja jobban,
hogy dolgozni kell,
akinek keze még
kalapácsot nem emelt.

Nem volt kezében ásó,
sem csákány, sem lapát.
Építeni nem épített még semmit,
csak szóval hirdette a munkát.

Hát mit daloljak én a munkásról,
akinek csak éhbérre jut?
Nem volt ez eddig sem máshogy.
Jobbat ez a bagázs se tud.


2011. augusztus 18., csütörtök

A dolgok egymásba érnek

Pártunk és Kormányunk - szokása szerint - megint önálló képviselői indítványra szavaztatta meg azt a törvényjavaslatot, ami a 10 milliárd Ft feletti törzstőkével megalakuló (nem tévedés!), nyilvánosan működő részvénytársaságokat, amelyek akkurátusan teljesítik az osztalékfizetés rendjére és a társaság tulajdonosi szerkezetére vonatkozó követelményeket, illeték- és adókedvezményben részesíti.  Ez a törvény nyilvánvalóan a nagytőke elleni harc egyik erős csapása a nagytőkére. Másrészt az a tény, hogy jutalomban részesíti a jogszabályokat betartó gazdasági szervezeteket, arra utal, hogy a Kormány felkészült rá, hogy képtelen lesz betartatni a gazdasági társaságokra vonatkozó, saját maga által alkotott jogszabályokat.
Mindenesetre ez az intézkedés is tökéletesen összhangban áll a munkaadókat a munkavállalókkal szemben elkötelezetten támogató a Munka Törvénykönyve tervezetének intézkedéseivel, ami pedig minden valószínűség szerint a "munkaalapú társadalom" megteremtését szolgálja. Vagy kimaradt volna az "adó" szó a munkaadó-alapú társadalom kifejezésből?

Azt, hogy a Munka Törvénykönyve a túlóráról, végkielégítésről és munkabérről szóló rendelkezéseit az egy kulcsos "igazságos" adórendszerrel összefüggésben kell alkalmazni, valamint, hogy a nagy alaptőkével (lásd még: nagytőke) alakuló társaságok kedvezményezettekké válnak a közterhek viselésében, mondjuk a FIDESZ által korábban preferált kis tulajdonos magánvállalkozókkal szemben, hogy a felmondást a jövőben megkönnyítő Munka Törvénykönyve teljesen összhangban áll a munkanélküliek járandóságának (amit a bérből és fizetésből élőktől levont jövedelem, az úgynevezett munkaerő alap vagy szolidaritási alap járuléka fedez) csökkentésével, valamint a kormány ideológiai fegyverré alakított közmunka programjával történő összekapcsolásával és megkurtításával, tökéletes képet ad Pártunk és Kormányunk "nagytőke-ellenességéről" és a FIDESZ vezetői által elképzelt "munkaalapú társadalom" mibenlétéről.

Mint különböző hírekből tudhatjuk, az új közmunka program első elemeként augusztus 1.-én Gyöngyöspatán megkezdődött a bozótirtás.
A programba bevont negyven közmunkásból tizenkettő volt magyar, huszonnyolc pedig cigány. Augusztus elsején huszonnyolcan meg is kezdték a munkát. A magyarok közül egy sem jelent meg. Történetesen a tizenkét magyar közül hétfőre tizenkettőnek lett érvényes munkaszerződése (ami az előző héten még nem volt). Ebből a tényből mindenki olyan következtetést von le, amilyet akar. A világra szóló eseményről ország összes nagyobb TV csatornája ellenben leadta ugyanazt az egy darab örvendező interjút a helyi cigányságot megtestesítő Baranyi Erzsébet egyedülálló, háromgyermekes asszonyról, ami a rádióban is elhangzott. Az egyes stúdióknak nyilván sikerült végrehajtaniuk azt a bravúrt, hogy a 6-7 alkalommal meginterjúvolt asszony minden szava még hanglejtésében és hangsúlyaiban is azonos maradjon, a TV riportok esetén a képbeállítások, mozdulatok és a gesztusok is azonosak maradjanak, sőt, a különböző stábok különböző riportereinek is sikerült egyformára fazonírozni magukat. A hajszálra azonos riportokat az m1,m2 és Duna TV valamint a Rádió Krónika című adásának sikerült - nyilván véletlenül - összehoznia, hogy minél sokoldalúbban és árnyaltabban világíthassa meg a gyöngyöspatai cigányságnak a közmunka programban való részvétele fölött érzett örömét. Mert az ugye, teljesen életszerűtlen, hogy a különböző televízió stúdiók, amelyek egymás konkurensei, egyazon állami emlőből szívták volna a kötelezően előírt tudósítást? Ilyen utoljára nagyon régen volt ebben az országban, sokan már nem is emlékezhetnek rá.

"Közép-Európa, aztán majd később egész Európa legversenyképesebb gazdasági rendszerét szeretném Magyarországon látni. Ehhez nem passzol a megszorítás"
Orbán Viktor, 2010. szeptember 30,

"a költségvetés kiadási és bevételi oldalát is érintő lépésekkel és a vállalkozások helyzetét könnyítő bürokráciacsökkentéssel kezelik. Mint mondta, nem a gazdasági előrejelzést módosítják, hanem "a kormány igazodik a valósághoz". A kormánynak összesen mintegy 650-700 milliárd forintos kiigazítást kell tennie."
Orbán Viktor, 2011. augusztus 107.

Orbán Viktornak egy év alatt sikerült eljutnia a "nem lesz megszorítás"-tól az 650-700 milliárdos "nem megszorításig" ("lassan mondom, hogy mindenki értse: nem lesz megszorítás"). Mindezt olyan környezetben, amikor a világgazdaságot már fél éve javuló tendenciák jellemzik. Nem is csoda. A kormányfő első évét az alkotmányos berendezkedés saját személyére szabásával töltötte el, valamint a kényszermunka programjával volt elfoglalva, ahelyett, hogy az ország gazdasági helyzetét javító, új értéket előállító vállalkozások számára kedvezőbb gazdasági környezetet alakított volna ki.

Orbán Viktor soha nem is értett a gazdaságpolitikához, világ életében szimbólumokban és populizmusban gondolkodó politikus volt és az is maradt. Saját politikai érdekeit, családja és "harcostársai" gazdasági érdekeit ellenben mindig jól felismerte.  Érdekükben mindig ki is használta pozíciójából adódó gazdasági lehetőségeket is, mint azt az egykori családi vállalkozás teljesen jogos állami támogatása is mutatta.

Az első kormányzati ciklus kis vállalkozásokat támogató gazdaságpolitikáját merész húzással, és tőle megszokott retorikai bakugrásokkal vitte át mára a nemzetközi nagytőkét szóban egyszerre támadó, a valóságban adórendszerével támogató politikájába, a kommunista időket idéző államosításokkal párhuzamosan.
"Elmúlt egy évének" "kormányzása" a szimbolizmuson és a bérből és fizetésből élők terheinek növelésén túl a nincstelenek tömegeinek kényszermunkára szorításában, és a nagy jövedelemmel rendelkezők extraprofit növelésében ki is merült.

Ugyanakkor mindent elkövetett a nemzetközi porondon, hogy minden hazánkkal esetleg rokonszenvet tápláló politikai tényezőt megsértsen és hazánk ellen hangolja őket. Ugyanolyan hangnemben oktatja ki gazdasági és politikai szövetségeseinket az Európai Unióban, mint amilyen módon ellenzéki politikus korában szalad bepanaszolni saját hazáját az Egyesült Államok politikai vezetésénél.
Úgy tűnik, olyan madár ő, aki mindeddig képtelen volt megtanulni, hogy nem a saját fészkébe kell piszkítania.

A gazdaság rendbetétele helyett - mivel ahhoz sem ő, sem gazdasági minisztere nem ért -
az "elmúlt évben" egyfolytában lózungokkal tarkított látszat intézkedéseket tett.

Tegnap lesújtó gazdasági adatokat közölt a KSH. Orbán Viktor kormányzásának egy éve alatt a
magyar gazdaság mélyen a várakozások alatt teljesítve 1,5 %-al bővölt, az utolsó negyedévben pedig stagnált. (update:
Így a hiánycél tartása csak lakossági megszorítások árán lesz elérhető. A Matolcsy-Orbán féle gazdaságpolitika összeomlott mivel az adórendszer átalakítása nem élénkítette a belső keresletet: a nagy jövedelmű lakosság inkább megtakarít, a kis jövedelműek megnövekedett terhei pedig a napi megélhetést is nehezebbé tették. A következmény várhatóan további adóemelés, illetve nagy jövedelmű rétegek számára kilátásba helyezett csökkentésének elhalasztása lehet.

A "nyugdíjvédelmi kormánybiztos" hathatós támogatása mellett sikerült felszámolnia a ma aktív dolgozók nyugdíjának jövőjét, miután az államosított megtakarításokat azon mód sikerült is elkölteni egy veszteséges részvényvásárlási tranzakcióra. Gazdaságpolitikájának átgondolatlanságát - vagy álságos voltát - jelzi, hogy míg a nyugdíjak visszaállamosítását átlátszó tőzsde-ellenes szövegekkel indokolta, addig az államkincstárba ezen a címen befolyó vagyont részvényekbe fektetve tőzsdézi el.
Míg a nyugdíjvagyon "megmentését" a folyó nyugdíj kiadások fedezésével és azzal párhuzamosan a nyugdíjak jövőjének biztosításával indokolta, lenyúlásuk után már a költségvetési hiány kiegyenlítését ünnepelte megszerzésével.

Mivel a GDP cél már ez évben sem lesz tartható, a jövő évi költségvetésben pedig a már elköltött nyugdíj megtakarítások még egyszer nem lesznek felhasználhatók az idei évhez hasonlóan, a rossz gazdaságpolitika következményeit ismét a bérből és fizetésből élők helyzetének nehezítésével fogja Pártunk és Kormányunk egy személyű lumenje megoldani. Előre az orbáni úton!

A legújabb " otthonvédelmi monitoring bizottság " neve megtévesztésig hasonlít a "Nyugdíjvédelmi Biztos" elnevezésére is, akinek eddigi ténykedése a nyugdíjalap MOL részvényekre történő beváltásában teljesedett ki, illetve a "Médiahatóság" elnökére, akinek valódi elnevezését leginkább a "főcenzor" fedné le valójában.

A deviza hitelt felvevő családok helyzetét Orbán Viktor kormánya legújabban kampánnyal óhajtja enyhíteni, amelynek célja, hogy "minden család pontos információkat kapjon, tudhassa és mérlegelhesse, hogy igénybe kívánja-e venni az árfolyamgát lehetőségét."

Orbán Viktor kommunikációs fordulatai továbbra is csak három dolgot jelenthetnek, mint sok éves pályafutása során mindig is: Pártunk és Kormányunk vezetőjének alapvető erkölcsi és politikai eszméi, annak megfelelően változnak szinte napról napra, hogy az ő személyes politikai túléléséhez melyik utat látja biztonságosabbnak a  pillanatnyi helyzettől függően, és ennek függvényében akármire hajlandó, esetleg semmilyen fogalma sincs soha  arról, hogy pillanatnyi intézkedéseinek milyen következményei lesznek, és nincs is semmilyen stratégiai elképzelése semmilyen ügyről. A harmadik lehetőség, olyan, amit erről a tisztességes emberről feltételezni sem lehet: Hosszú távú céljai elérése - saját hatalmának megszerzése és véglegesítése - céljából semmiféle tudatos hazugságtól és becstelenségtől nem riad vissza.

2011. augusztus 10.-én  az állam vesztesége a nemrégiben megvásárolt MOL-részvénycsomaggal már majdnem 160 milliárd forintra rúg. Nincs magyar út, nincs "elmúlnyolcév", nincs gazdasági növekedés: stagnálás van. Ez derült ki a második negyedéves gazdasági adatokból, amire Orbán Viktor már be is jelentette az éves tervszámok sokadszori módosítását, valamint a "nem lesz megszorítás" ellenkezőjét. Nem sikerült tehát feltalálni a hideg vizet, és ezen a helyzeten még a magánmegtakarítások államosítása sem segített. Marad a pancser munka további hazugságokkal történő mentegetése, és a bérből és fizetésből élők tömegei terheinek tovább növelése.

Ha a marxista gazdasági politikai világkép nem vált volna szalonképtelenné ebben az ordszágban, azt mondanám: Orbán Viktor egyetlen módon látja stabilizálhatónak a "magyar nép" jövőjét: a "magyar nép" kizsákmányolásának növelésével. Ez Orbán Viktor politikájának egy éves hozadéka.

2011. augusztus 17., szerda

Osztálymeccs


Rohantam a srác jobb oldalán; egyszerre léptünk vele.
Hiába próbáltam bal lábbal, külsővel pöckölni bele
a lába előtt vezetett labdába vagy három-négy lépésen át.
Eszembe nem jutott hirtelen, hogy van még itt egy másik láb.
Jobbal csúsznék be ma már elé, ha bírná még tüdőm,
és ha nem lenne salakos most a pálya, mint akkor. A füvön
nagyon meg sem ütné magát, ha átesne lábamon,
feltéve, hogy nem a lábát, a labdát sikerülne elrúgnom.

Te hülye! Te ló! Rúgd már föl! - ordított mögöttem a csapat,
de a srác gyorsabb volt nálam: egyszerűen gyorsabban szaladt,
így három-négy próbálkozásom után, hogy szerelni nem tudtam én,
ott volt a labdával az üres kapu előtt, a kis pálya ötösén.
Ez volt az utolsó szereplésem a mezőnyben nekem,
mert azt a gólt, amit lőtt azután, soha nem feledem.
Attól kezdve csak a kapuba álltam be azután,
és védtem is benne rendesen, hiába rúgtak pofán
a labdával néha telibe, hogy az ember utána örült,
hogy csak ő esett a fenekire, a labda meg kifele röpült,
ki, a pályáról is talán, de hiába volt a bravúr:
kikaptunk aznap délután. A pályán más volt az úr.


Kihalt tájon


Fekete, kihalt tájon járok.
Üszök és korom minden.
Már sehol sem izzik zsarátnok.
Elhagyta az Isten.

Miféle tűz pusztíthatott
el itt minden életet?
Mi az, mi kihalásra ítélt
minden reményt és hitet?

Mily csapás büntette e tájat,
miféle elkövetett bűnökért?
Miért száll felhőkben bánat
a lábnyomokból, az Istenért?

Nő még zöld fű itt a réten?
Virágoznak még a fák?
Visszhangzik madárdal szépen?
Süt még ide napsugár?

Reménytelen


Mindinkább zavar a gondolat,
hogy változik ez a világ,
de szívemben a bú ott marad:
folyton a bánat rág.

Akárhogy forgatom képzeletem,
évek óta már,
semmi sem hiteti már el velem,
hogy rám nem a semmi vár.

Ha végig nézek életemen,
minden oly száraz, sivár,
a jövő egészen reménytelen,
bár odakint harsog a nyár.

Sokat gondolkoztam már ezen
- nem vagyok hülye legény -,
hogy életem miért ily reménytelen,
van-e örömre remény.

De bárhogy is csűröm, és csavarom,
az a következtetés,
hogy ha a tisztességem megtarthatom,
az élet szürkeségbe vész.

Egyetlen reményem van csupán:
az én sorsom különleges,
mert, ha helyzetem gyakori lenne tán,
maga az élet reménytelen.

2011. augusztus 16., kedd

Vihar


Rétegenként rakódik le létünk üledéke
lelkünkben, mint tenger alján az iszap.
Vize kiszorítva, hogyha rengés érte,
pusztító hullámként, partra is kicsap.

Mikor megrendül a lélek-tenger medre,
s felszakad aljáról a vastag üledék,
mint a fosszíliák, benne elfeledve,
bukkan a felszínre sok régi emlék.

Mikor vihar dúl fenn, a tenger felszínén,
és a sok-sok emlék napfényre kerül,
sajkánk, ha palánkját élük repeszti szét,
utasával együtt pokolra merül.

Háborgó tengeren, roncsok közt hányódva
egyedül hajózni túl nagy veszély.
Kísérőt makacsul elutasítva
indulni útnak: bolond szeszély.

Ne hajózz egyedül, hogyha csak teheted!
Kísérjen utadra hűséges társ,
aki majd szemed és füled lesz helyetted,
amikor számodra már nagy a homály!

Újabb bizonyíték az evolúcióra


Ugyan a Darwin által felállított evolúciós elmélet számtalan közvetlen és közvetett módon nyert már megerősítést, és egyes mechanizmusait (mint a kiválogatás, keresztezés, például), maga az ember is használja már évezredek óta a növények és állatok fajta nemesítései során, de viszonylag ritka, hogy természetes környezetben, kísérlet nélkül legyen megfigyelhető az ecolúciós folyamatok spontán mechanizmusa. Igen rövid életű fajokon (bizonyos Drosophilia fajok) már korábban is megfigyelték, hogy a következtetések nyomán elképzelt mutációs és szelekciós mechanizmusok valóban működnek laboratóriumi körülmények között is. A növények esetében előfordulhat genetikailag eltérő egyedek utódaiként kevert génállományú, hibrid utódok létrejötte is. Egy ilyen új növényi faj kialakulását mutatták ki meg Marcus Koch vezetésével 6 éves kutatómunka eredményeképpen a keleti Alpokban és a Duna északi völgyében. Az Alpokalján az Arabidopsis arenosa (egy ikravirág faj) hibridizálódott spontán módon egy az azonos nemzetségbe (Arabidopsis) tartozó fajjal (az Arabidopsis lyrataval). A hibridizáció során az öröklő anyag megkétszereződött az utódokban, és új, mindkét szülő fajtól eltérő tulajdonságú növényfaj alakult ki. Ez az új faj az ősei élőhelyétől északabbra is elterjedt, és megjelent a Duna völgyében is, ahol ősei életkörülményeitől eltérő éghajlati viszonyok mellett is életképes és szaporodóképes maradt: A Duna völgyben kevesebb a csapadék, magasabb a hőmérséklet, mint az ősök eredeti élőhelyén, az Alpokalján, és a talaj összetétele is egészen más. Ennek az új fajnak megjelenése csak az elmúlt néhány tízezer évre tehető, amióta a Duna a jelenlegi medre környékén folyik, evolúciós (földtörténeti) léptékkel nézve a jelenkorban ment végbe a folyamat.
A tanulmány részletei

2011. augusztus 15., hétfő

Hungwio vadászata


Hungwio vadászni indul.
Cserkészni óhajt ő nemes vadat.
Csörtet a száraz bozóton keresztül,
az erdőn minden vad messzire szalad.

Hungwio majd csendben lesben áll.
Megvárja, míg a vad jön közelebb.
Felveszi hozzá a legjobb cserkész ruhát:
A vad megijed tőle, elfut, s messziről nézeget.

Hungwio ekkor majd csapdát állít.
Belelép talán majd egy kis pocok.
Hiába nézi csapdáját a hajnal:
A sok-sok állat mind csak mellette kocog.

Hungwio bánatában búsan zenélni kezd.
Előveszi a sutból faragott hangszerét.
Ahogy merengve játszik rajta, leszáll az est.
Állatok gyűlnek köré, s hallgatják énekét.



2011. augusztus 14., vasárnap

Igazságtalanság


Én most sem tudom, hogyan kezeljem az igazságtalanságot.
Sem a sajátomat, sem pedig másokét.
Én úgy hiszem, nem nőttem föl még visszavágásokhoz,
de nem is akarok, ha ezt jelenti a felnőtt-lét.

Ha igazságtalanul bántanak,
soha nem értem, miért,
és ha én bántok meg akaratlanul másokat,
a bűntudat a szívemig ér;
s folytonosan ezen rágódom napokat.

"Tudom", hogy bűnös mind a Földön
ember, ki él itt, akár bűntelen,
hiszen ezt prédikálja mindegyre nekem
a vallás, papjai által szüntelen.

Nem értem, miért kell bántani
mást, ki soha sem vétett neked,
és miért kell az emberek szívébe kést mártani,
ha ezt még csak nem is kívánja érdeked.

Az igazságtalanság is, mint a bűn, olyan:
ülepszik lelkünk alján, s üledékké keményedik.
Ha fölhalmozódik benned majd nagyon,
lehúzza életed a sírodig.

2011. augusztus 13., szombat

Büntetésben


Évtizedek óta élek büntetésben,
holott bűnöm nem is volt soha.
Szabadulást már nem is remélek,
a sors hozzám marad már mostoha.

A számla nagy, amit fizettem.
Bizony, úgy érzem, nagy ez az ár.
Az életem alaposan elcsesztem.
Királyfiból nem lesz már király.

Ez mind olyasmi, mint a vallás mondja:
bűntelen nem lehet éltetek.
Ha semmi sincs, mi lelketeket nyomja,
hát bűnösek vagytok, hogy megszülettetek.

Szeressetek!


Jaj, szeressetek engem nagyon,
még mielőtt mindezt feladom!
Jaj, csak egy percet kérek,
hogy érezzem, azt, hogy élek!

Jaj, öleljetek által engem,
hogy az éjtől ne rettegjem!
Jaj, melegítsétek föl lelkem,
már egészen megdermedtem!

Jaj, szorítsatok erősebben,
hogy a lelkem szét ne essen!
Jaj, miért nem zeng a lélek
szívemben? Egyedül félek.


Temetőben


A sírra néztem, s eszembe villant:
Holnap, lehet, te fekszel itt.
Ha volt is derűm, mind elillant:
még várni kéne egy kicsit.

Még nem indulhatsz útnak, még nem mehetsz,
még komoly feladataid vannak neked:
el kell követned mindent, mit lehet,
boldoggá tenni másokét és vélük saját életed.


2011. augusztus 12., péntek

Mondókák


Katáng kóró reng a réten.
kecske ballag arra éppen.
Lerágja a bogáncsot,
te meg ehetsz faháncsot.

Megmondták már több ezerszer,
ha nincs pénzed, nem vagy ember.
Ha állatnak tekintenek,
majd letépem a fejedet.


Réteken sétálva


Egykor kalapáccsal sétáltam a réten,
kerestem a múlt lába nyomát.
Csak a talpam alatt lévő követ néztem,
ott terül számomra el a nagyvilág.

Bár orrom a földre lógott folyton,
s kővel telve volt a hátizsák,
akkor voltam csak igazán boldog.
Rám sütött az áldott napsugár.

Nem számoltam még jövővel, gonddal,
habzsoltam az édes életet.
Nem foglalkoztam, csak a régmúlttal;
hittem, hogy a jövőmbe vezet.

Megkaptam a jövőmet, mit vágytam.
Szürkébb lett, mint álmaimban volt.
Mikor szívemet tágra kitártam,
sok reményem mind hamvába holt.

Jó lenne, ha életemben egyszer
sétálnék még kint a réteken,
s borús nem lenne az ég felettem,
napfény ragyogná be életem.


2011. augusztus 11., csütörtök

Sorsokba belehallgatva


Barátot hallgatok az éteren
és verset olvasok.
Attól, mit  kihoz belőle értelem,
a szívem néha feldobog:
Miért is kell nekem
nyűglődni sötét éjeken,
és írni rémes rímes sorokat,
mikor az ember szíve szinte megszakad,
ha olvas és hall másik sorsokat?

Kidobtak otthonából valakit.
A hontalanság
reá most már nem csak kacsint.
Míg süt a nyári Nap feje felett,
és nem folyatnak bő vizet rá fellegek,
valahogy meglehet.
S mi lesz vele,
ha jő hazánk kemény tele?

Ez rettenet.

Persze, nem feledhetem saját önzésemet:
hiszen bőrébe önmagamat képzelem,
így kérdezem:
mi lenne így velem?
Megtarthatnám vajon emberségemet
és életem?

 


2011. augusztus 9., kedd

Gyorsjelentés a veremlakásból


Én még mindig veremlakásban lakom,
és azt hiszem, ez most már így is marad.
Csak mikor éppen versírással foglalkozom,
érzem, hogy kidönthetek egy időre pár falat.

Ha a tetőt leemeltem már fejem fölül
és hűlt helyén besüt a nyári napsugár,
érzem, hogy szívem szinte már örül,
és képzeletem a tiszta égbe száll.


2011. aug. 9.




Én még mindig egy veremlakásban lakom.
Azt hiszem, ez most már így is marad.
Csak amikor versírással foglalkozom,
érzem, hogy kidönthetek pár falat.

Ha a tetőt már levettem fejem fölül
és hűlt helyén besüt a napsugár,
érzem csak, hogy a szívem szinte már örül,
s képzeletem a tiszta égbe száll.


2013. január 11.

Mózes imája


Vesszőt adtál kezembe, Uram,
vezetni népemet.
Mutattad oszlopként utam,
melyen népem követ.

Most, hogy mannánk elfogyott,
és vizünk sincs elég,
hiába csapkodom vesszővel ismét a szirtfokot,
újabb csodára nem látszik remény.

Hát adj nekem egy másik jelt, Uram,
tegyél velünk most újra egy csodát,
hogy haza vezethesse népemet utam,
s megérhessük mind a feltámadást!

 

2011. augusztus 8., hétfő

Főúr!


Főúr!
Ez miféle rendszer itt?
Amerre jártam, rendszerint
nem volt sehol sem légy az életemben.
Hát most miféle étterembe keveredtem?
És még én fizessek érte?
Tessék? Hogy ön szerint már ez is megérte?
Nem érti, látom,
kedves barátom:
Én nem erre vágyom.
Nem ezt az életet rendeltem,
ön főzte ki,
én csak ettem, de nem szerettem.
És most a számlát hozza nékem?
Milyen szolgáltatás ez kérem?
A Könyvet hozza, nyilván sok panasszal!
Mibe vendégeik beírnak,
ha már fogyasztani Önöknél egy jóízűt nem bírnak.
Tessék? Az ajtó? Hogy arra lenne?
Kidobni engem? Arra lenne mersze?
Mikor kint semmi vár
és az ablak is csupa homály,
kilátni sem lehet.
Ó egek! Hát most mit tegyek?
De nézze csak! Még mindig mocorog!
Nem. Ne mondja nékem,
hogy életemben ez csak jó dolog!
Egyezzünk meg:
Hozzon ki kérem, egy újabb életet!
Mi az, hogy nem lehet
elölről kezdeni az életet?
De, kérem, én vagyok,
kiért e vendéglő most nyitva tart,
és Ön akart
az asztalához leültetni engemet!
Most miért nevet?
Ez nekem nem élvezet.
De akkor most már elmehet.
Kérem, hagyjon békén engemet
fogyasszam el nyugodtan
ezt a piszkos életet!
Csak akkor jöjjön ismét, hogyha kérhetem,
ha végleg elfogyott az életem!
Nézze csak! Ott egy vendég éppen Önnek integet.
Önt hívja ily szavakkal:
"Főúr! Fizetek!"


Főúr! Fizetek!


Ingyen nem kaphatsz semmit.

Meg kell fizetni egyszer mindenért.
Már a gyermek is tud ennyit.
Mit képzeltél hát, az Istenért?

Hitted, hogy átrázod a sorsod?
Azt gondoltad, hogy jó cimborád?
Alkuval törsz orra alá borsot?
Hátha változik addig majd a világ?

Az alku megvolt, s boldog mégsem vagy.
Hiába: ezen mindenki csak veszít.
Vergődj csak hasztalan, míg erőd is elhagy!
Rajtad most már talán Isten sem segít.

2011. augusztus 7., vasárnap

Nem hihetem


Nem hihetem én, hogy költő lett belőlem,
hogy "isteni szikra" lobbant lángra bennem.
Istennek figyelmét alázatos gőggel,
s kegyelmét sem kértem: ne fordítsa ő el.

Bizony, a poétát nem alkotta Isten.
Nem "az" nézi magát tetszelegve rímben.
Nem "ő" próbálja meg kemény hivatással,
s gyújtja föl a lelkét fájón égő lánggal.

Ha az emberszívnek oly mérete lenne,
a világ fájdalma mind elférne benne,
és, hogyha öröme soha nem csordulna
ki belőle, akkor művészet sem volna.

Mert, mit nem mondhatunk soha, senki másnak,
eldalolhatjuk azt az egész világnak.
Hogyha lesz, ki benne ismer majd magára,
örömünk, bánatunk nem volt már hiába.



Madarak

                                        (Alfred Hitckock nyomán)
 
A madarak három napja gyűltek
odakint a fák tar ágain.
Nem szóltak, csak szép csendben megültek,
meg sem rebbentették tarka szárnyaik.

Lélegzet-visszafojtva néztük
a különös csoportosulást;
ilyet még nem látott előttünk
sohasem, senki más.

Azóta nem, biztosan,
hogy Noé apánk
a bárkába hajózott be gyorsan,
hogy majd legyen még feltámadás.

Az utcák kiürültek teljesen.
A forgalom végleg megállt.
A villamos sem csöngetett, mint rendesen,
a mindenség valami jelre várt.

Felhő nem mozdult, ág nem rezzent,
az éj és nap a szürkeség ködébe fúlt.
A madarak csak néztek minket csöndesen.
A világ saját hamvába hullt.

2011. augusztus 6., szombat

Egyenes szóval


Ne halkan mondd, suttogva, lágyan,
csacsogva ne szólj, mint patak!
Állj ki a hegytetőre bátran,
visszhangozzák szavaid a sziklafalak!

Árnyékba ne rejtőzz, ne bújj el sötétbe,
lépj ki a napfényre, elé!
Egyenes szóval mondd végre szemébe:
"Szerelmes vagyok beléd"!


Hiány-versek


A hiányról dalolok csak egyre.
Folyton erről szólnak verseim.
Vén víziló nem megy föl a hegyre:
mocsárban él, s a csúcsokra tekint.

Pedig a csúcsról még messzebbre látni,
ha meredélyén felvonszolja magát;
lebbenne könnyen, ha tudna sasmadárrá válni,
ha szökkenne zergeként, látna sok csodát.

Csak egy szó kellene az átváltozáshoz.
Egy, mi nem hív már soha.
Hiába minden erő az álmodozáshoz.
Bár lehet, csak én vagyok ostoba.

De ezt a butaságot vállalom,
ha már magamra vettem terhét.
Már írtam többször: maradok utamon,
míg utol nem éri életem a nemlét.

Elég lesz vajon?


Állandóan az jár a fejemben,
mit más írással takarni nem tudok:
elég-e mindaz, mit eddig megtettem,
ha nem látom meg majd a holnapot?

Úgy gondolom, az életet élni
a maga teljességében kell;
semmitől sem lenne szabad félni,
és hogyha kell, hát büszkén menni el.

Azt hiszem, én nem így éltem éltem.
Nem vállaltam kihívásokat.
Nem küzdöttem és nem is reméltem,
nem viseltem el csapásokat.

Vastag védőfalak mögé bújtam,
zárva mindazt kívül, ami fáj.
Hogyha végignézem néha múltam,
olyan, mint egy kihalt, puszta táj.

Ha szólnak, s menni kell majd egyszer,
s a mérlegre szívem ráteszem,
vajon merre billen el a műszer?
Könnyűnek találtatik szívem?


Vállamra tedd

                                                          
                                                       Neked

Vállamra tedd föl most mindkét lábad!
Kulcsold őket a nyakam köré!
Hagyd a lámpát, hogy arcodra lássak!
E perc most nem a szeméremé.

Elfáradtam. Változtassunk rajta!
Már nem bírják úgy a karjaim.
Én fordulok most inkább alulra,
s te legyél, ki föntről rám tekint!

Nincs még vége, várj! Most kezdjük újra!
Messze van még a végállomás.
Robog a vágy, és most hozzád bújva
nem létezik nékem semmi más.

Hajolj reám, hadd csókolom tested!
Melleid közé hadd rejtsem arcomat!
Régen vártam én már ezt a percet.
Emléke majd mindig velem marad.>

2011. augusztus 5., péntek

Pályázat


Pályázatra kéne írnom verset,
minek témája: erotika.
Nem tudom, hogy honnan szedjek merszet,
és, hogy mi a fenét is írjak oda.

Két dolog van, mit erotikáról
tanultam, egyik a testi vágy,
ami lehet kínzó, vagy hiányzó
életedben, nyugtot úgy se hágy.

De ez messze van a szerelemtől,
miről nem is jól szól sok dalunk:
van szerelem, hogy szó sem esik szexről
és nincs blúz, mit kigombolhatunk.

Szép téma az erotika versben,
de nem ily vén embernek való.
Az én versem csak úgy rejthet szerelmet,
mint görögöt a trójai faló.

Maradj!


Maradj! Súgtad fülembe szinte némán.
Még egy újabb gyermeket szeretnék.
Szemedbe néztem, te visszanéztél énrám.
Körötte, láttam, elkenődött már a festék.

A Hold dalolt, árnyékunk meg se rezdült,
hogy közös ágyunkra sápadt fénye hullt.
A tenger árja
zúdult lelkemen keresztül,
és életem egy pillanatra ismét vízébe fúlt.

Hogy a kis halálból lassan fölmerültünk,
csöndesen számoltam szívverésedet,
és bizton tudtam, jön majd reggelünk,

amit más forró éjszakák követnek
számtalanszor ékítve még fel életünk,
míg csak el nem temeted majdan testemet.


Cifra ruha


Én is egy vagyok azok közül, kik verseikkel piszkítják a tiszta étert.
A lelkem is mindig örül, ha szóvirággal, s rímeimmel
                                                           megkönnyíteni tudom a vételt.


A vers olyan, mikor a cifra szónak köntösében járja táncát,

mint a nő, aki felékszerezte önmagát a bálra:
Hiába minden ék és csillogás, mi elfedné arcának ráncát,
ha nincs alatta tartalom, s így nem nyit ablakot egy belső gondolatvilágra:
a versből nem csak kellemet, de szellemet is joggal várhat olvasója.

Ezért próbálok én is úgy megírni minden témát,

hogy felöltöztessem mondandómat cifra díszbe:
hátha így jobban válik fogyaszthatóvá,
mit máskülönben senki sem fogadna be a szívbe.


2011. augusztus 4., csütörtök

Magyar vagyok


Én a megtagadottak oldalára állok
mindig, mert apámtól tanultam: az a jó.
Én a Dunába szórom be a virágot
Újpestről, ha megered a hó.

Én megértem Káin keservét,
hogy füstje nem fölfelé kanyarodott,
és Ábelt sajnálom mindegyre,
hogy nem láthatta meg a másnapot.

Én magyarnak születtem, bár felmenőim között
lehetett akár cigány akár zsidó,
egy templomban meg is keresztelkedtem,
mégsem értem, másnak mi a jó

abban, hogy apa helyett egy felsőbb lénytől
vár utasításokat,
és avult törvények hibás értelmezéséből
próbál meg elítéltetni másokat.

Én nem tudom, hogy másnak mit jelenthet
e két szó, hogy "magyar vagyok",
többet annál, mint ,hogy így születtem,
és jó anyám nyelvén álmodom.

E két szó nékem néha azt jelenti,
e nyelven írom verseim,
rímelésük bármennyire sántít,
zömmel megérti, aki rá tekint.

Máskor annyit jelent ez számomra,
hogy bottal veri mind be a fejem
honfitársaimnak egy csoportja,
mert a dolgot másként képzelem.

Ha győz a "csapat" kint, az idegenben,
bár győzelméhez nem adtam sokat
- semmit írni még pontosabb lenne -
keblem a büszkeségtől dagad.

Hogy kilencszáz hetvenhétben egyszer
megkérdezte tőlem valaki
Margate füstös kocsmájában Kentben
miért megyek vissza, ha jutottam "ki",
annyit válaszoltam néki ott csak:
jól tudom, hogy mi vár otthon rám,
de máshová csak úgy megyek, ha sors rak;
hisz ott születtem, és az a hazám.

Azóta már sokszor átgondoltam,
hogy a "haza" nékem mit jelent,
és többnyire csak arra jutottam:
ez változik, mint benne az emberek.

Ha az utcán sétálgatva egyszer
bottal vernek fejbe engemet,
a hazám, mi életem jelentette,
majd a halált jelenti nekem.

Ha a sors elhozza életünk egy dolgát,
amiben majd mind megegyezünk,
attól kezdve a szó, hogy Magyarország
az életet jelenti majd nekünk.

2011. augusztus 3., szerda

Őszi este


A kis kosárban szőlő és dió volt.
Mellette állt kancsóban a bor.
Az asztalon csak pár mécses világolt,
fent az égen ragyogott a Hold.

Kerek arca tükröződött szépen
odalenn a tó sima vizén.
a teraszon ültünk többen éppen,
kis társaságban páran, s Te meg én.

A szüret véget ért aznap estére.
A présből már mind kifolyt a must.
A parton, lent, egy kerthelyiségben
a zenekar épp húzta a tust.

A házigazda körbe járt közöttünk,
poharunkba töltötte a bort.
Egy történeten nagyokat nevettünk:
szeretetre méltó este volt.

A társaság aludni készülődött.
Jó éjt mondva ment mindenki el.
A levegő már gyorsan hűvösödött:
borzongtál, hogy karom átölelt.

Kis szobánkban nem gyújtottunk lámpát:
csodálatos őszi este volt.
Szerelmünket a csillagok látták,
s az ablakon beragyogó Hold.


Trójai versek


Állandóan hazudozok:
szépítsem, azt, mi való.
Verseimmel így eljutok,
lelkedig, mint a faló.

Ha rím és ritmus káprázatát
lehántod, s a csillogás
mögé nézel, mit ott találsz:
nyomorúság, semmi más.

Hát ne olvasd végig versem!
Ne szívd fel a mérgemet!
Ne engedd, hogy álnok ének
mérgezze meg lelkedet!

Ne félj! Hogyha dárdahegyre
szúrod verssoraimat,
nem jön kígyó a tengerből,
hogy vigye fiaidat.

De ha versben nem élt volna
az a faló-faragó,
más szimbólum állna itt ma.
Ezt tudod. Ez a való.

 

2011. augusztus 2., kedd

Álmodozások korszakai

(A Villa Negra románca dallamára a Hattyúdal c. filmből)

Hetvenhatban véget ért egy álom,
mit azóta sem feledhetek.
Lelkemet újra hiába tárom,
összetörték akkor szívemet.

Hetvenhétben új verembe estem.
Elfeledtem mindent, ami fájt.
A jövőben addig reménykedtem,
amíg csak be nem köszöntött a nyár.

Véget ért egy újabb álom,
nem jön másik, bárhogy várom,
szívemen a szürke magány éles foga rág.
Bármily rég volt, őt szerettem,
hangja selymét nem feledtem,
emléke az évek múltán újra vissza járt.

Pár év múlva rám talált az élet
néhány újabb csalódás után.
Neki köszönhetem azt, hogy élek,
- ezt vajon köszönni kell egyáltalán?

Szállnak évek, telnek évek,
sokszor emlékeknek élek,
mert a régi élet lassan már homályba száll.
Hogyha este visszanézek,
sokszor fáj, mit felidézek,
s egyre várom még, hogy jövőm újra rám talál.

Mert nyolcvannégyben új élet kezdődött.
Számomra soha véget nem ért.
Mind, ami volt, akkor betetőzött,
és elhozott nekünk egy új reményt.

Múlnak évek, telnek évek
gyorsan, hogy már szinte félek,
mégis alig várom már, hogy jön egy új világ.
Lassan már jövőmnek élek,
egyre várok és remélek,
elhozzák majd egyszer nékem a kis unokát.

A kedves ma este jön


Öltözz fel ma este szépen,
vedd fel a legjobb ruhád.
Ezt óhajtod már régen:
szerelmed jön ma hozzád.

Tűnjön a gond és a bánat,
szálljon el a rút közöny.
Helyükbe boldogság támad:
a Kedves ma este jön.

Ékítsd fel ünnepre lelked.
Vedd elő mind, ami szép.
Ünnepeld méltón a percet,
amire vártok oly rég.

Hajából áradó illat
hajtja fejedbe a vért.
Kezedben szívedet tartsad,
övét kapod meg, ne féltsd!

Testedben a vágy zsibong,
és lelked tűzben ég.
Az éjben egy nagyharang kong,
kívül feltámad a szél.

A terített asztalon végre
kilobban a gyertyaláng.
Kedvesed tekintetében
izzanak földi csodák.

Ez a perc soha nem múlik,
örökre veled marad.
Talán a halálon túlig
dönt le most minden falat.

2011. augusztus 1., hétfő

Anyám fölvette-e


Nem tudom,
anyám fölvette-é
a haldoklók utolsó kenetét.
Amikor a nyáron
a kórházból hazajött,
pár hónapig jobban volt,
de aztán hogy karácsonyra
készült tudta ő is,
hogy az év elején majd megint befekszik.
Még a karácsonyi vacsorát
megcsinálta, és végigülte az ünnepeket,
de két mozdulat között már
sokat pihengetett.
Hogy januárban bement a kórházba,
tudtuk mindannyian
- és ő is pontosan -,
hogy többé már nem jön haza.
Három hónapot feküdt benn,
csonttá soványodott,
ő, aki annyira megtestesedett
úgy ötvenes korára.
Emlékszem ötvenéves születésnapját
ültük a nagyszobában
- a nagy család 
öcsém is ott volt még fiával
és első feleségével -,
mikor elfújta a gyertyákat
elpityeredett. Hiába
az ötven év egy forduló,
amint azt azóta magam is.
Anyám soha sem járt templomba,
és nem is tudtam róla,
hogy "maga módján"
vallásos lett volna,
még az egypártba is belépett,
kellett az előléptetéshez,
kellett a pénz a szövetkezeti lakás,
a két gyerek, apám tanárfizetése mellé.
Amikor utoljára láttam, megharagudtam rá,
mert kimondta az igazságot,
amit utoljára házasságom előtt mondott
összesen egyszer, amikor a konyhában
megmondtam neki, eldöntöttem, megnősülök.
Szombat  volt, másnap nem is mentem be
látogatni, a héten mindennap bent voltam nála,
jobban volt, egész élénken beszélgetett,
még az ágyból is kikelt,
bár támogatni kellett olyannyira
rettentőn lesoványodott.
És amikor hétfőn munka után
a kórházi szobába léptem,
az ágyon friss lepedő fogadott.
Pap temette el. Tíz évvel korábban
nem hittem volna, de addigra
ez is természetessé vált,
mint ahogy az is, hogy apám
rendelte meg neki az utolsó
szertartást.
Miért halnak meg mind a jó emberek,
és én miért hogy még mindig élek?