2016. szeptember 24., szombat

Barna búval bélelten

Szívem pitvarában borongós bú fészkel.
Mit is keres nálam, nem érem föl ésszel.
Egyre mondogatja: erre varrjál gombot!
Képtelen vagy tőled elűzni a gondot.
Hosszú távú bérlő lett nálam a bánat:
ritkán hagyja el már kacagás a számat,
gyakrabban morgok, mint egy fogfájós medve,
amióta érzem, nem vagyok szeretve.
Kettőn áll a vásár, megtanultam szépen,
mégis úgy vagyok, mint a cédrus a képen.
Hiába táncolják nagy seregek körül,
hogyha fa-szíve már semminek sem örül.
Van olykor úgy, mégis, hogy elszáll a bánat,
amikor karomba veszem unokámat.
Ha rám nevet olykor, s megtépi a bajszom,
elszáll a bú tőlem, és nyugodtan alszom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.