Valaha kerestem országodat,
de ma már e földiben sem hiszek,
noha megőriztem jószágodat,
hiába törtek rám szelek, vizek.
Tudom, élhet a lelkekben itt lent,
törékenyen, víz színén csillanón,
de én nem várom, hogy nekem legyen
a fény felszínén szárnyaló hajóm.
Teremtésedbe én belenéztem,
és valód az arcomba röhögött
nyerítve: hogyan, hogy ezt nem értem?!
Faló tartalmaz ennyi görögöt!
Mi végre mindez, többé nem kérdem,
míg rám nem dobják a fagyos rögöt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.