2017. március 2., csütörtök

Bambán bámul

Bambán bámulni magad elé,
vén bárgyú barom,
amint semmi árad belőled, beléd?
Ezt én nem akarhatom.

Csak várni, amíg föltelik majd
belsőd az űrrel?
Ijeszteni minden kezdő nyikhajt:
az ember mennyit tűr el?

Nézni mereven, mint a részeg,
mindegy a jővő, a múlt,
míg kavarognak széttört részek,
mert minden darabra hullt?

Vagy egész sem volt sosem talán,
így nem is törhetett szét:
mi értelme van meddő palán
csorbítani a fejszét?

Bámulj csak bambán magad elé,
vén, bárgyú barom,
ha csak nihil árad belőled, s beléd!
Mindegy? Akarhatom?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.