Az ember végül magányba ragad.
Belesüpped, mint a mocsárba,
vegetál, csak üvegbúra alatt,
úgy érzi magát, mint egy árva.
Az ember aztán nem jut ötről hatra,
nem, mintha kellene oda jutnia.
Csak vár valami megfogalmazhatatlanra.
Néha érzi, el kellene futnia.
Az ember végül helyben süllyed el.
Mocsarát nem veszik sokan körül,
senki sem szomorkodik, ne is ünnepel.
Eltűnik, "mint vadnyom". Ennek ki örül?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.