Akár a vaslábosban a sárga fű,
mindig fölveri fejét az élet.
Gyomnövénynek születtem, félek,
csak gaznak maradhatok halálig hű.
Az én lelkem nem kemény,
lágy, mint a viasz.
Minden, amit tapasztalok,
új nyomot nyom bele.
Elhagy minden remény,
nincs sehol sem vigasz,
ócska, öreg korsó vagyok,
ecettel tele.
Rólam nem hörpintesz
kortynyi szép világot,
de még habzó ég sincs
rímem tetején.
Hogyha untat mindez,
hát szemétbe vágod,
szamárfület mutatsz
vagy orrot felém:
ugyanaz a nóta!
Egyre csak azt fújod,
mint hogyha nem lenne
tele a világ
már kezdetek óta
széppel. Nem zeng húrod,
nem találod benne
a harmóniát?
Mint a felirat a tűzfalakon,
amelyet már átfestettek régen,
úgy halványul bennem a múlt.
Túl minden képzőn és ragon,
amelyet használok éppen,
a lét az elmúlt időbe hullt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.